PöttömFolt

"Hogy a mesterségek mind helyreálljanak,
A békesség alatt virágozhassanak…" /Csokonai/

Bemutatkozás

Szeretettel köszöntelek az oldalamon!

A varrás, a kézimunka, a kézművesség és a színek szerelmese,- a Gyulai Foltsugár Foltvarró csoport tagja vagyok. Ezen az oldalon szeretném bemutatni a munkáimat és a csoportunk életét.

Hasznos és kellemes időtöltést kívánok!

Sárköziné Kölüs Ágnes

Történetem 2007.08.11-én kezdődött, amikor először léptem be a Gyulai Baptista gyülekezet otthont adó épületébe. http://www.gyulaibaptista.hu/

  Akkor még nem tudtam, hogy mit is fog nekem jelenteni ez a kis közösség, a Gyulai Foltsugár Foltvarrók csoportja. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a lelki békémet, mindazt az örömet, amit a családon kívül kaphat az ember az életében. Hálás szívvel gondolok rájuk! Köszönöm, hogy befogadtak, tanítottak, taníthattam és szeretetükkel megerősítettek!

  A Gyulai Foltsugár Foltvarrók 2006-ban alakultak, azzal a szándékkal, hogy tudásukat egymásnak átadva fejlődjenek a foltvarrás és alkotás megannyi területén. Büszkén állíthatom, hogy sok szép évet, rengeteg alkotást tudhatunk magunk mögött. Ténykedünk családunk, barátaink és segítségre szorulók számára is. Túl vagyunk néhány kiállításon, jótékonysági vásáron, fogadtunk vendégeket, tanítókat, és mi is szívesen megyünk más csoportokhoz tanulni!

  Ez a kis honlap remélem magunk és mások számára is nagy öröm lesz, és sok hasznos információt fog tartalmazni, hogy még többet, …még szebbet tudjunk alkotni a foltmunkát kedvelők örömére!

..."életünkben az egyik legnagyobb áldás, ha olyan emberek közt lehetünk, akik méltóak Isten békességére, és ezt árasztják az életükkel mindenki felé." (Vas Ferenc, Csetény)

 

 

                  

                     

                  Foltvarró csoportunk néhány tagjával Gyulán 2007.08.11-én.

               

Save

Save

Save